Mikulás érkezése

December 6-án mini bölcsődénkbe is ellátogatott a Mikulás. Érkezésére már hetekkel előtte készültünk. A gyermekekkel beszélgettünk érkezéséről, verseket, mondókákat mondtunk, dalokat énekeltünk. A Mikulás látogatása előtt a gyermekek lelkesen pucolták ki csizmájukat, majd kitették jól látható helyre. Már javában játszottunk az udvaron, amikor csilingelés ütötte meg a fülünket. A Mikulás a bölcsőde kapujában állt. Először megszeppenve figyelték a gyermekek, majd a bátrabbak megrázták csengettyűjét, megsimogatták a szakállát. Ezután a Mikulásnak tovább kellett menni, hiszen még sok-sok ajándékot kellett kiosztani a gyerekeknek, de a meglepetésekkel teli puttonyát itt hagyta nekünk.